2010. március 5., péntek

Épületmakett készítése


Fotó órai feladat volt, hogy készítsünk fotót egy utcarészletről, melyen épületek is vannak, és készítsünk róla egy kisebb makettet. Az egri Jókai utcára esett a választásom, hiszen a Raiffeisen Bank épületét viszonylag könnyen meg lehet hajtogatni, ráadásul a perspektivikus hatása is eléggé látványos.
Az első célom az volt, hogy olyan fotót készítsek a Jókai utcáról, melyen nincs 1 szál ember sem. Így jóval kevesebb photoshopos utómunkát kell majd végeznem. Utómunka pl: közlekedési táblák, cégtáblák eltüntetése a képről - hiszen ezek az elemek majd 3D-ben fognak elhelyezkedni a maketten. Szóval korán fel kellett kelnem, hogy ilyen üres állapotban találjam az utcát.

Egy másik fotóról, fotókról, külön kivágtam az embereket, autókat és persze a kis electrosokk logómat is cégtáblának raktam össze. Hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgom, gondoltam, hogy az épület erkélyét is 3D-ben el fogom készíteni.

Itt jelenleg még síkban vannak az épületek, a későbbiekben pedig felhajtottam őket a járdaszegély mentén. Azt is érdemes megfigyelni, hogy itt már sem cégtáblák, sem közlekedési táblák nincsenek a képen. Szóval a photoshopos előmunkálatok után mehettem a nyomdába kinyomtatni őket A3-as méretben.

Nincsenek megjegyzések: